 | Kedvencek |  | |
| | 69 bejegyzés 2 oldalon | Kedvencek: Zenészek, együttesek / Mai külföldi előadók és bandák / Christina Aguilera |
| Christina Aguilera bejelentette, hogy negyedik nagylemeze, a Bionic 2010 június 8-án jelenik meg. | | |
|
| | A legendás és a fiatal énekesnő is szerepel majd a Burlesque munkacímű filmben, amely az alkotók szerint egy musical-dráma lesz, bármit is jelentsen ez. Cher hosszú énekesi és színészi pályafutása ellenére még soha nem énekelt filmben tehát van mit bepótolnia, Christina pedig talán meggyőzheti az embereket, hogy nem csak egy butus szőke csaj. | | |
|
| | Már óta bombázzák a producerek ajánlatokkal Christina Aguilera-t, ám eleddig egyetlen filmszerepet sem vállalt el. Úgy tűnik most egy direkt rá írt szerep kedvéért mégis kötélnek áll. | | |
|
| | Az új lemez – mely a Keeps Gettin’ Better – A Decade Of Hits címet visel – még nem a várva-várt új stúdióalbum, hanem egy válogatáslemez. Az albumon a régi dalok mellett megtalálható két felújított szám – Genie 2.0 (eredetileg Genie In A Bottle) és a You Are What You Are (eredetileg Beautiful címmel futott) –, valamint hallható rajta két új dal is, a Keeps Gettin' Better és a Dynamite. | | |
|
| | Christina Aguilera 9 hónapos kisfiával, Max-szal kapták lencsevégre, amint szüleivel a Los Angeles-i reptérre érkezett. | | |
|
| | Nagyot nőtt Christina Aguilera kisfia, mióta februárban megjelentek első hivatalos képei az újságokban. Már együtt osztogat autogrammot édesanyjával. | | |
| További bejegyzések  |
 | Videók |  | |
| Kovács Kati egyik dalát dolgozta fel Christina Aguilera a Nicki Minaj rapperrel közösen készítette a Woohoo-ban. A Bionic című lemezen szereplő dalhoz az Add már, Uram, az esőt! című Kovács Kati számot használták fel, amit a lemez kísérőfüzetében fel is tüntettek. Az Add már, Uram, az esőt! zenéjét Koncz Tibor, szövegét Szenes Iván írta. | | |
|
| |
| |
| | Christina Aguilera egyik legszebb, Whitney Houston-t idéző dala, a Dirrty című kislemez B oldaláról. Videóklip sajnos nem készült hozzá. | | |
|
| |
| |
| |
| |
| |
| |
| |
| | 1982 egyik legnagyobb sikere, a német Trio nevű triótól, ami 30 millió példányban kelt el. A mélyértelmű szöveg annyit tesz, hogy "én nem szeretlek téged, te nem szeretsz engem, igen, igen, igen"
A számot feldolgozta az Irigy hónaljmirigy is és több Pepsi reklámban is szerepelt. Az Oktoberfest sátorban Thierry Henry, Raúl, Roberto Carlos, Fernando Torres, Frank Lampard, Ronaldinho és David Beck... | | |
|
| |
| |
| |
| | Ugyanaz a dal angolul és spanyolul. | | |
|
| |
| |
| | Karácsonyi dal Christina Aguilera-tól | | |
|
| |
| |
| |
| | A Beautiful feldolgozott változata. | | |
|
| | A dal Ricky Martin második angol nyelvű albumán a Sound Loaded-en szerepel. | | |
|
| | A Moulin Rouge című film dala 2001-ből (eredetileg Patti LaBelle felvétele). A dal 5 hétig vezette a Hot 100-as listát, s 11 országban listaelső volt. A feldolgozásért mind a négyen Grammy-díjat kaptak. | | |
|
| |
| |
| |
| |
| | Christina Aguilera - Lil' Kim: Can't Hold Us Down
videóklip | | |
|
| | James Brown és Betty Jean Newsome dalának teljes címe "It's a Man's Man's Man's World". Brown 1966-ban vette fel először, és egy évvvel késöbb jelent meg kislemezen, a Billboard Hot 100 8. helyéig jutva.
Később több híresség is feldolgozta: Cher 1995-ben még a feldolgozásalbuma címét is a dalról kapta, Christina Aguilera a 2007-es Grammy Awards-on énekelre, Celine Dion a 2008-2009-es Taking ... | | |
|
| | Christina Aguilera és Redman: Dirrty
Élőben a 2002-es Mtv Awardsról | | |
|
| | Christina Aguilera videóklip | | |
|
| |
| | További bejegyzések  |
 | Képtár |  | |
 | Tallózó |  | |
| Már egymillió dollár vesztesége lenne Christina Aguilerának akkor is, ha a jelenlegi kikiáltott áron el tudná adni hollywoodi luxus otthonát, de a film fővárosától egyelőre, úgy tűnik, nem tud megszabadulni az énekesnő. | | |
|
| | Márciusban jelenik meg Christina Aguilera új albuma Bionic címmel, amely teljesen más stílusú lesz, mint a hölgy előző munkái. Aguilerát ugyanis most mindenben a kétéves kisfia inspirálta. | | |
|
| | Maradt a jól bevált módinál Christina Aguilera, és az új albumhoz új külsőt csináltatott magának - bár ezúttal csak a haját vágatta le. | | |
|
| | Milliókat ér Christina Aguilera hangja, és mivel nem volt magával elégedett, ugyanennyit költött a testére.
Hirdetés | | |
|
| | Bizony, hiába a világ egyik leghíresebb nője, Christina Aguilera sem tökéletes. Legalábbis, családanyának semmiképp nem…
A 28 esztendős énekesnő, aki manapság a színészet felé is kacsingat pocsék háziasszony, saját bevallása szerint ugyanis egyáltalán nem tud főzni. Ez pedig, egy férjjel és egy 21 hónapos fiúval egy fedél alatt nem túl szerencsés tulajdonság. | | |
|
| | A magát burleszktáncosnőként is kipróbáló énekesnő egy hamarosan megjelenő dokumentumfilmben beszél arról, gyerekként milyen veszekedéseknek, verekedéseknek, pofonoknak volt szemtanúja és szenvedő alanya. | | |
|
| | Az énekesnő férjével, Jordan Bratmannel vacsorázott a Los Angeles-i Osteria Mozza olasz étteremben, amikor megszállta az ihlet. Papír híján szalvétára írta a dalszöveget, amit az asztalra tett. | | |
|
| 1 | 2 |  |
|  | Bejelentkezés |  | |
 | Szerkeszd az oldalt! |  | |
 | Kapcsolatok |  | |
|