| A Simon and Garfunkel (Simon & Garfunkel) egy amerikai vokális duó, Paul Simon és Art Garfunkel alapításával. 1953-ban a középiskolában találkoztak, egy Alice Csodaországban előadáson, ahol Simon a Fehér nyúl, Garfunkel a Macska szerepét játszotta. Alakítottak egy duót, Tom és Jerry néven, és az első kisebb sikerük a Hey Schoolgirl című dal lett. Simon and Garfunkel néven a Diploma előtt (The... | | |
|
|
| A Jefferson Airplan 1967-es nagy sikere Jim Carrey előadásában (A kábelfiú) és eredetiben. | | |
|
|
| A dalt Robert Spencer, Morris Levy és Johnny Roberts szerezte az 50-es évek közepén. Eredetileg Barbie Gaye énekelte 1956-ban, nem túl nagy sikerrel. 8 évvel később, 1964-ben azonban a jamaicai Millie Small változata nemzetközi siker lett.
Érdekes, hogy míg az 1956-os változatot Rhythm & Blues-ként könyvelték el, az 1964-est az első nagy ska slágerként tartják számon. Nem is tudom, melyik a me... | | |
|
|
| A The Mamas & the Papas a 60-as évek legnépszerűbb vokál együttese, amely 1965 és 1968 között, illetve 1971-ben, 5 nagylemezt és 11 Top 40 kislemezt adott el, összesen közel 40 millió példányban.
Legnagyobb sikereik:
Monday Monday
California Dreamin'
Dream A Little Dream Of Me | | |
|
|
| A dal Frank Sinatra egyik legismertebb felvétele, mely utolsó nyilvános dala volt, s egyben a sírfelirata is lett (komolyan). Cy Coleman (zene) és Carolyn Leigh (szöveg) szerzeménye, amit Frank Sinatra 1964-ben vett fel Count Basie-vel, Quincy Jones dirigálásával.
Előtte (Tony Bennett, Peggy Lee) és utána (Blossom Dearie, Ella Fitzgerald, Michael Buble) is sokan énekelték. | | |
|
|
| Gianni Morandi 1962-ben lett ismert énekes, több zenei fesztivált is megnyert. 1970-ben Olaszországot képviselte az Eurovisiós dalfesztiválon az Occhi di ragazza című számmal. 1987-ben megnyerte a Sanremoi dalfesztivált, majd 1995-ben második, 2000-ben harmadik lett. Pályafutása alatt mintegy 30 millió albumot adott el, s 18 filmben szerepelt.
Válogatott felvételeink:
In Ginocchio Da Te (Té... | | |
|
|
| Ben E. King, Jerry Leiber és Mike Stoller szerzeménye. Eredetileg a Drifters számára írták, de végülis Ben E. King maga énekelte el, s lett legnagyobb sikere. 1961-ben és 1986-ban egyaránt a slágerlisták élére került. A Rolling Stone magazin szerint minden idők 121. legjobb dala.
Híres feldolgozása a dalnak John Lennon 1975-ös és Maurice White (Earth, Wind & Fire) 1985-ös változata. | | |
|
|
| Barry Mann, Cynthia Weil, Jerry Leiber és Mike Stoller szerzeménye, amit 1963-ban a Drifters énekelt először. George Benson 1978-as feldolgozása a legjobban sikerült változata a dalanak, de rajtuk kívűl olyan sztárok is énekelték, mint Tom Jones, Tito Puente, Frank Sinatra és Neil Young. A Mindhalálig zene című film és musical nyitódala. | | |
|
|
| A dal szerzője és első előadója Neil Diamond, aki 1969-ben rögzítette. A dal címzettje Kennedy elnök lánya Caroline Kennedy, aki akkor 11 éves volt. Elvis Presley egy évvel később vette fel és tartotta évekig a repertoárjában a számot. Sokan mások, köztük Andy Williams és Frank Sinatra is énekelték. A Jonas Brothers a 2009-es turnéján játssza. | | |
|
|
| Peggy Lee egy híres, Grammy nyertes amerikai énekes-dalszerző-szövegíró és színész, akit sokan példaképüknek tekintettek, így például Judy Garland, Frank Sinatra, Paul McCartney, Bette Midler és Madonna is.
Az I'm A Woman Jerry Leiber és Mike Stoller szerzeménye, amit Peggy Lee 1963-as felvétele tett igazán ismertté. Rettenetes nagy sláger ugyan soha nem lett, mégis sokan újra és újra feldolgo... | | |
|
|
| Jerry Leiber és Mike Stoller a híres szerzőpáros dala 1959.ből. Eredetileg a The Clovers adta elő, de igazán sikeres 1963-ban lett, a The Searchers előadásában. | | |
|
|
| Jorge Ben 1963-as szerzeménye, ami Sérgio Mendes 1966-os előadása juttatott sikerre. 2006-ban a Black Eyed Peas-sel közös változat lett újra nagy siker. | | |
|
|
| Johnny Cash Nyugat-Németországi állomásozott 1951-ben, amikor az 'Inside the walls of Folsom Prison' című filmet látta. Ennek hatására írta nagy sikerű 'Folsom Prison Blues' című dalát.
Az 1960-es évek végén börtönökben is fellépett, többek között a Folsom és a San Quentin börtönökben is. Ekkor készült a két legendás album az At Folsom Prison, 1968-ban és az At San Quentin, 1969-ben. | | |
|
|
|
|
| Jim Lee szerzeménye 1962-ből. A 70-es években a Ramones is feldolgozta. Nézd meg Ramones "lazy town"-os változatát is! | | |
|
|
| A The Monkees 1966-os nagy slágere, melynek 2001-es feldolgozása a (Smash Mouth és Eddie Murphy által) bekerült a Shrek-be is.
A szám 1966-ban a Billboard Hot 100 elejéig jutott és 7 hétig ott is ragadt! 1967 legnagyobb számban eladott albuma volt, amely két hét alatt aranylemez lett! A Billboard szerint minden idők 48. legjobb dala. | | |
|
|
| A híres dal Doc Pomus és Mort Shuman szerzeménye, mely 1960-ban Ben E. King és a The Drifters felvételeként lett híressé. 3 hetet töltött az U.S. pop chart élén. A dal 182. a Rolling Stone magazin öröklistáján.
Később sokan feldolgozták, köztük Ike és Tina Turner, a The Beatles, Bruce Willis (komolyan), Dalida és 2005-ben Michael Bublé is. | | |
|
|
| Az egyik legismertebb kubai dallam. A dal eredeti címe: Guajira Guantanamera, ami magyarul annyit tesz, hogy guantanamói parasztlány.
A dallamot állítólag a kubai Joséito Fernández szerezte 1928-ban, mások szerint ekkor már széles körben ismert volt. Egy másik sztori szerint eredeti szerzője az "El Diablo" becenévre hallgató híres son-zenész, Herminio García Wilson volt, aki egy kocsmában rögt... | | |
|
|
| Bill Martin és Phil Coulter szerzeménye, ami Cliff Richard előadásában az 1968-as Eurovíziós dalfesztivál legnagyobb esélyese volt.
Végül is nem a britek, hanem a spanyolok, egy mára elfeledett dallal. Talán a szavazás körüli politikai manőverek miatt kárpótlásul e dallal ünnepelte a Dalfesztivál az 50. évfordulóját, mely esemény nevének szintén a dal címét választották.
George Harrison "It'... | | |
|
|
| Quincy Jones 1962-es nagyszerű bossa novája, ami az egyik Austin Powers film, az Aranyszerszám zenéje is lett, valamint amiből a Dream Warriors - My Definition of a Boombastic Jazz Style című dala is sokat merített. | | |
|
|
| Az Il sorpasso (Könnyű élet) című 1962-es olasz film zenéje, csakúgy mint a Quando, Quando, Quando is. | | |
|
|
| Ervin Drake 1961-es szerzeménye, amit Frank Sinatra tett világhíressé. Sinatra 1966-ban Grammy díjat nyert a dallal, amiben az énekes a régi idők szerelmeit idézi fel. Robbie Williams 2001-es lemezén a Swing When You're Winning-en dolgozta fel, melyen Sinatra eredeti hangjával duettezik. | | |
|
|
| Brian Hyland 1960-as száma egy szégyenlős kislányról szól, aki nem jön ki a vízből, mert túl kicsi a fürdőruhája. A dal a Billboard Hot 100 első helyéig jutott. Több nyelvű változata is született, például Dalida által még ugyanabban az évben franciául és olaszul.
1962-ben az 1-2-3 című komédiában szerepelt, amiben az oroszok egy feltételezett kém kínvallatására használják a dalt. Ez is jelzi, ... | | |
|
|
| A Summer Holiday Cliff Richard és a The Shadows 1963-as filmjének, nagy és kislemezének a címe. A videón a filmből látható rövid részlet az azonos című dallal. | | |
|
|
| Miriam Makeba-t Mama Africa-ként ismerte az egész világ. Tegnap hunyt el, 76 éves korában, Olaszországban egy szolidaritási koncerten. Az ő emlékéül álljon itt leghíresebb dala a Pata Pata, s pár más felvétele.
Mama Africa nem csak kiváló énekesnő volt, hanem polgárjogi harcos is, az apartheid elleni harc egyik emblematikus alakja. 1966-ban Grammy-díjat kapott Harry Belafontéval közös lemezé... | | |
|
|
| A Rolling Stones legismertebb számának eredeti 1965-ös változata és több, mint 40 évvel késöbbi előadása.
A szám az 1965-ös Out of Our Heads című albumon jelent meg. A szám riffjét Keith Richards „álmodta meg”. Különböző dallamokat vett fel, és egyszer csak elaludt; amikor felébredt, majdnem letörölte a szalagot, de úgy döntött, hogy visszahallgatja. Később azt mondta, hogy „két perc Satisfacti... | | |
|
|
| Bobby Solo (eredeti nevén Roberto Satti) 1964-ben a Sanremo Zenei Fesztiválon lépett fel ezzel a számmal, de kizárták mert playbackről énekelt (akárcsak az első még fekete-fehér felvételen). A dal ennek ellenére nemzetközi siker lett, s Bobby a következő évben elégtételt vehetett a "Se piangi se ridi" című számmal, amivel megnyerte a fesztivált.
Bobby Solo máig énekli dalait, ami a második felv... | | |
|
|
| A számot Bob Crewe és Bob Gaudio írta, Frankie Valli számára, aki 1967-ben készített belőle igen sikeres kislemezt. A Billboard Hot 100-on a 2. helyig jutott, s aranylemez lett.
Később sokan előadták, köztük Frank Sinatra, Heath Ledger, Andy Williams, Engelbert Humperdinck, Diana Ross és persze Gloria Gaynor.
A dal számos nagy filmben szerepelt, köztük a sokszoros Oscar díjas Szarvasvadászban... | | |
|
|
| A dal az egyik legismertebb bossa nova, amit 1962-ben Antonio Carlos Jobim komponált Vinicius de Moraes portugál szövegére. A dalhoz később készült el Norman Gimbel angol szövege.
Első nagy sikerű felvétele Astrud Gilberto nevéhez fűződik, aki 1963-ban João Gilberto-val és Stan Getz készítette el a Getz/Gilberto című albumon található változatot. Nem kevésbé híres tolmácsolója Frank Sinatra, a... | | |
|
|
| Mikor, mikor, mikor?
Alberto Testa és Tony Renis híres száma 1962-ből.
Sokan feldolgozták pl. Engelbert Humperdinck és Michael Bublé is (itt pl. Nelly Furtado-val közösen). A Blues Brothers első részében is szerepelt a dal valamint több reklámban.
Még Andrea Bocelli is elénekelte. | | |
|
|
| Az 1950-től napjainkig fellépő amerikai Edsels 25 számot rögzített, de mára ez az egyetlen közismert felvétele. Bár a dal 1957 körül született, csak 1961-ben lett népszerű, s máig nem veszített frissességéből.
A dal szerepelt a Grease című musicalben (We go together címmel) és a Muppet Show is feldolgozta (nekem ez a kedvenc verzióm).
A banda egyébként a doo-wop stílusban alkotott, ami a rhy... | | |
|
|
| Frank Sinatra 1966-os nagy slágere, ami a Billboard Hot 100 éléig jutott, s 3 Grammy díjat is hozott.
A dal végén hallható, ahogy Sinatra a melódiát imitálva énekli, hogy "doo-be-doo-be-doo". Ez a részlet inspirálta Scooby Doo alkotóit a betoji rajzfilmhős kutya névadására.
Érdekesség, hogy Sinatra nagyon nem szerette a dalt. | | |
|
|
| A dal és az ugyanezen című musical szövegét és zenéjét Jerry Herman szerezte, aki több más ismert musicalnek is (pl. Őrült nők ketrece) az atyja. Legismertebb előadója Louis Armstrong 1964-ből, akinek ez volt a legnagyobb sikere. A dal a Billboard Hot 100 élére került megtörve a Beatles 3 dalos sikersorozatát, s Grammy díjat is hozott Armstrong-nak, valamint egy évvel később Jerry Herman-nak is... | | |
|
|
| Henry Mancini örökbecsűje 1963-ból. Kevés "téma" említhető vele egy lapon. Talán a James Bond és az Impossible Mission zenéje.
Oscar díj jelölt és 3 Grammy nyertese. | | |
|
|
| A szám zenéjét Burt Bacharach szerezte, szövegét Hal David szerezte Dionne Warwick számára.
Később számos híre énekes előadta, mint a The Jackson 5, Aretha Franklin, Stan Getz, The Stranglers, George Benson, Isaac Hayes, Cliff Richard Olivia Newton-John-nal, Gloria Gaynor, a The Beach Boys, a The Carpenters, Michael, Kelly Clarkson és mások.
Az én kedvencem Seal feldolgozása.
A Rolling Stone ... | | |
|
|
| Speedy Gonzales (Mexikó leggyorsabb egere) egy rajzfimhős, akiről 1962-ben először Pat Boone énekelt, majd 2007-ben a Kumbia All Starz. | | |
|
|
| Andy Williams nagy slágere 1961-ből. A Breakfast At Tiffany's (Álom luxuskivitelben) című Audrey Hepburn film zenéje. Andy Williams-en kívül még sokan mások, pl. Frank Sinatra is énekelte. | | |
|
|
| Bobby Hebb legendás dalát többszázan feldolgozták, köztük a legnagyobb előadók is. A BMI szerint az évszázad 25. legjelentősebb dala.
A leghíresebb előadói: Boney M, Cher, Georgie Fame, Johnny Rivers, Stevie Wonder, Frank Sinatra - Duke Ellington, Ella Fitzgerald, The Four Seasons, Jamiroquai, James Brown, Dusty Springfield. | | |
|
|
|
|
| A dal első felvétele 1931-ből származik. Szerzői Fabian Andre és Wilbur Schwandt (zene) és Gus Kahn (szöveg). Az ötvenes években Doris Day, Louis Armstrong és Ella Fitzgerald is énekelte. Igazán nagy siker 1968-ban lett "Mama" Cass Elliot (A The Mamas & the Papas-ból) előadásában. (Ennek egy vicces változata látható a klippen egy TV show-ból.)
Rajtuk kívül játszotta még a dalt Henry Mancini, Bi... | | |
|
|
| Az 1964-es Eurovíziós dalfesztiválon Olaszország versenydala volt, ami megnyerte a fesztivált. A dal címe azt jelenti, hogy Nem vagyok elég idős (ahhoz, hogy szeresselek). | | |
|
|
| Minden idők egyik leghíresebb dalát Percy Mayfield írta Ray Charles számára. A Billboard Hot 100-at két hétig vezette 1961-ben. A szám Jack Kerouac Úton című regényének tiszteletére íródott. | | |
|
|
| Louis Armstrong talán leghíresebb száma 1968-ból, mely köszönhetően részben a Jó reggelt, Vietnam! című filmnek (Robin Williams), ma is népszerű.
Louis mellett Joe Muranyi klarinétozik. | | |
|
|
| James Brown legendás száma 1965-ből, több különböző előadásban. Az első a legkülönlegesebb 1989-ből: ezen együtt zenél Bo Diddley, Jerry Lee Lewis, Little Richard, James Brown, Fats Domino és B.B.King. | | |
|
|
| A dalt 1930-ban írta Stuart Gorrell (szöveg) és Hoagy Carmichael (zene). Georgia állam (USA) hivatalos himnusza.
Legismertebb előadása a Ray Charles általi, akinek 1960-os The Genius Hits the Road című albumán található.
A Rolling Stone magazin szerint minden idők 44. legjelentősebb dala. | | |
|
|
| Az eredeti videóklip 1961-ből. | | |
|
|
|
További bejegyzések  |